Támogatók

Támogatók
Támogatók
Támogatók
Támogatók
Támogatók
Támogatók
Támogatók
Támogatók
Link ajánló

Utánpótlás 11.03.

Szombaton budapesti serdülő, 2005 és 2007es csapataink szálltak vízbe a bajnokságuk következő fordulójában.
Bp serdülő csapatunk a Polo Sc ellen folytatta a bajnoki pontszerzést akiket 12:7re le is győztek. Majd 2005ös csapatunk következett akik a Miskolc fiataljaival mérkőztek akik magabiztosan 7:13ra legyőzték csapatunkat. Végül 2007es csapatunkon volt a sor a Kecskemét ellen. Bencze tanítványok a héten pont Kecskeméten voltak edzőtáborban így félő volt, hogy szombatra kissé elfáradnak de így is sikerült 10:3ra megverni a Kesi csapatát.

Budapesti Serdülő

Ybl Wpc - Polo Sc 12:7

Statisztika

Köllő Attila értékelése:

"Sok hibával, kapkodva kezdtük a mérkőzést, a második negyedben már mi diktáltuk a tempót, a harmadikban pedig eredményesek is voltunk. Sok labdát szereztünk mezőnyben, jól védekeztünk, de maradt a csapatban jó pár gól.

Gratulálok a srácoknak, hajrá YBL!"


2005

Ybl Wpc - Mvlc 7:13

Statisztika

dr Nagy Sándor értékelése:

"Az egész mérkőzésen futottunk az eredmény után, keményen megküzdöttünk minden egyes gólért, ezzel szemben buta egyéni hibákból kaptunk találatokat és így  nem sikerült közelebb kerülni ellenfelünkhöz. Egy jó csapattal szemben maradtunk alul, de ennél sokkal jobb eredményt is elérhettünk volna. Ebben a félévben egy koherens játékkép kialakítása a cél és ebben folyamatosan fejlődünk. Keményen dolgozunk tovább. Hajrá YBL!!"

 

2007

Ybl Wpc - Kesi 10:3

Statisztika

Bencze András értékelése:

"A héten pont Kecskeméten edzőtáboroztunk, benne volt a pakliban hogy tompák lesznek a fejek. A mérkőzés első negyedében ez nem is érződött, viszont a másodikban és a harmadikban leoltották a villanyt. Érthetetlen módon sietettük a játékot, becsúsztak pontatlan, rossz ütemű átadások. Közel 15 helyzetet dolgoztunk ki, csak rendre rossz megoldást választva MVP-t csináltunk a KESI kapusából, a kapufát pedig azóta újra kellett festeni. Azonban nagyon boldog vagyok, mivel több taktikai elemet is tudtunk gyakorolni, és a védekezésben is kezdem viszont látni az edzésen tanultakat. Mivel egy lánc erősségét, a leggyengébb láncszem határozza meg, az ilyen találkozók lehetőséget adnak a csapaton belüli tudásszintkülönbség csökkentésére. A fáradtság ellenére többen bizonyították, tudnak ebben a korban is magas szinten játszani. Ezzel a győzellemmel nagy lépést tettünk a tavaszi felsőházi szereplés felé, amiért keményen megdolgoztunk az elmúlt 2-3 évben. Azonban hátradőlnünk vétek lenne, mert sorrendben a KSI, OSC, BVSC hármas lesz a következő ellenfelünk, ahol szeretnénk kihozni magunkból a legtöbbet, ami a tavaszi jó eredményeket szolgálhatja. Gratulálok a srácoknak, csak így tovább!"

2018-11-04



Szerkeszti:     Veres Zoltán (Zocc)

Készítette:     Battyányi Gábor

Kapcsolat: