Szombaton Cegléden szállt vízbe felnőtt csapatunk ahol a mérkőzés végén egy érddekes ítélettel végül kikaptak a 4.helyezett Ceglédtől
Ceglédi Vse - Ybl Wpc 10:9
Sziklai Tamás értékelése:
"Szerencse, hogy az értékelést a mérkőzés másnapján írom le. Tőlünk függetlenül alakult úgy a kimenetel, ahogy alakult. Jobban játszottunk ellenfelünknél és ha minden normális kerékvágásban zajlik, akkor meg is nyertük volna a találkozót, de sajnos nem így lett. Voltak persze hibák elől és hátul is, de ilyenek minden mérkőzésen vannak. Lehetne azt is mondani, hogy ha jobban játszunk, akkor a külső tényezők sem számítanak, de inkább most nem mondanám ezt.
Egészen elképesztő hibák történtek, a parton közreműködő fehér ruhásoktól, amiket nem hagyhatok szó nélkül. Nem tudom miért volt így, nem is érdekel. Végeredményt befolyásoló tényezők sokasága történt, amik teljesen egyértelműek voltak és ezek miatt, elvettek tőlünk 3 pontot…nagyon hiányozhat ez a bajnokság végén. A lefújás után, az ellenfél edzőjével beszélgetve, ő is elismerte a tényeket.
Remélem egy dologra jó lesz a tegnapi, hogy ezek után a hátralevő meccseken, kettőzött erővel ugrunk a vízbe és az élettől ezt visszakapjuk majd, amikor kell.
Hajrá YBL!"